1022. Orleans: "El kell, hogy mondjam, hogyan is töltötték el a szóban forgó emberek mennyeinek nevezett vacsorájukat. Bizonyos éjszakákon összejönnek a (...)házban, lámpást fognak, és egy papírtekercsről addig olvassák litániaszerűen a démonok neveit, amíg az ördög valamiféle vadállat képében meg nem jelenik a körükben. Erre a látványra tüstént kioltják lámpásaikat, mindegyik megragadja a hozzá legközelebb álló asszonyt, és visszaél a lehetőséggel. A közösülést, történjen akár saját anyjukkal, lánytestvérükkel vagy valamilyen apácával, szent és kegyes cselekedetnek tartják, minden bűntudattól elrugaszkodva.
A nyolcadik napon pedig nagy tüzet gyújtanak, és egy olyan gyermeket, aki ilyen förtelmes egyesülésből született, régi pogány szokás szerint a lángokba dobnak és megégetnek. Hamvait összegyűjtik, és olyasféle megbecsüléssel őrizgetik, mint ahogy a keresztény vallásúak a haldoklóknak utolsó szentségként kiosztott ostyát, Krisztus testét tisztelik. Ebben a hamuban olyan erejű ördögi hatalom lakozik, hogy bárki, aki eretnek lesz, és csak egy keveset megízlel belőle, képtelen ezután elterelni az eretnek tanokról gondolatait, sosem talál vissza az igazsághoz."
A nyolcadik napon pedig nagy tüzet gyújtanak, és egy olyan gyermeket, aki ilyen förtelmes egyesülésből született, régi pogány szokás szerint a lángokba dobnak és megégetnek. Hamvait összegyűjtik, és olyasféle megbecsüléssel őrizgetik, mint ahogy a keresztény vallásúak a haldoklóknak utolsó szentségként kiosztott ostyát, Krisztus testét tisztelik. Ebben a hamuban olyan erejű ördögi hatalom lakozik, hogy bárki, aki eretnek lesz, és csak egy keveset megízlel belőle, képtelen ezután elterelni az eretnek tanokról gondolatait, sosem talál vissza az igazsághoz."
1114. Soissons: "Ennek a Kelemen nevezet parasztnak a tanítványai... elítélik a házasságot és a közösüléssel történő utódnemzést. Bár találhatunk közöttük együtt lakó férfiakat és asszonyokat, ezek nem férj -feleségként élnek egymással, még csak nem is a férfi hál a nővel, a hímnemű a nőneművel, hanem úgy hírlik, hogy a férfiak férfiakkal, az asszonyok pedig asszonyokkal fekszenek össze, mert köreikben tilos a férfiaknak asszonyhoz közeledni."
1232. Dél-Németország: "Amikor beavatnak egy novíciust, és első ízben viszik a gonoszok gyülekezetébe, megjelenik neki egy béka; mások szerint pedig egy bakkecske. Egyesek ilyenkor csókkal illetik a hátsó felét, mások pedig szájon csókolják, szopogatják az állat nyelvét, szürcsölik a nyálát... Ezután odalép a novícius egy félelmetesen sápadt férfihoz, akinek feketék a szemei, teste pedig olyan vézna, elcsigázott, hogy azt hinné az ember: csupa csont és bőr. Őt is megcsókolja a beavatandó (...). Ettől a csóktól elillan belőle a katolikus egyházba vetett hit maradéka is. Majd lakoma következik, aminek bevégeztével előbukkan egy fekete macska (...). Először a novícius csókolja meg a hátsó felét,majd a ceremóniamester, végül pedig az összes jelenlévő (...). (...) kioltják a lámpásokat, és mindenki átadja magát a legocsmányabb érzékiségnek, minden nemre való tekintet nélkül. (...) Ezek az emberek minden húsvétkor, amikor megkapják Krisztus testét a paptól, a szájukban tartják, és kiköpik a szemétre, hogy meggyalázzák Megváltónkat..."
Az első történet az 1022-ben megégetett orleans-i eretnekekről szól, amennyire tanításaik az ellenséges írásokból kivehető, a kor liturgikus vallásával és az egyre több világi ügyletbe bonyolódó egyházzal szemben egy spirituálisabb kereszténységet hirdettek. Álláspontjuk eltért az egyháztól például a házasság kérdésében is, azt vallották a házasságnak semmi köze a valláshoz , mindenki válassza magának azt, akit akar.
A második történet a kathar eretnekség felbukkanásának egyik első híradásában olvasható. Az antik manicheizmus középkori leszármazottjai, dualista kereszténység értelmezésük szerint minden, ami a földön van, minden földi intézmény, minden ami anyag, az a sátán teremtménye. Csak az emberi lélek az, ami Istentől származik, és az emberi testben a Luciferrel együtt bukott lázadó angyalok lelkei lakoznak. Ezeknek addig kell sínylődniük az anyag, a test, a földi lét rabságában, amíg meg nem tisztulnak, ezután juthatnak csak vissza Isten közelébe. A katharok szexualitásáról alkotott felfogásuk egyenlő a szexualitás elítélésével, olyannyira, hogy egyes perfektek (papszerű funkciót betöltő "kiválasztottak") még hozzáérni sem mertek asszonyhoz. Különleges bűnnek számított az utódnemzés, ami a szekta tanai szerint hozzájárul a lelkek földi rabságának meghosszabbításához. Morálisan is elvetették a házasságot, mondván, az felesküvés a rendszeres paráználkodásra, kurválkodásra, vagyis jóval súlyosabb bűn, mint az alkalomszerű szexuális kapcsolat.
A harmadik orgiabeszámoló a valdensek 13. század eleji dél-németországi üldöztetése során kicsikart tanúvallomások alapján készült. A valdensek mozgalma az evangéliumi ideálok jegyében formálódott, önkéntes szegénységben élő, kolduló közösségekből, vándorprédikátorokból állt, akik bírálták az egyház gazdagságát, hierarchiáját, szertartásait. Ők is elvetették a házasság intézményét, Máté evangéliumára (19.29) hivatkozva, ami szerint Krisztus nevéért az ember elhagyhatja családját, feleségét is. De ez korántsem jelentette náluk azt, hogy eltértek volna az aszketikus önmegtartóztatás normáitól.
Mindhárom történetben közös, hogy olyan szektákról van szó, amik nemcsak néhány dogma kérdésében vallanak eretnek nézeteket, hanem kikezdik az erkölcs keresztény egyház által hirdetett rendjét, annak központi intézményével, a 12. században a hét egyházi szentség egyikévé emelt házassággal együtt. Így került be az antikvitásból örökölt orgiavád az eretnekek elleni prédikációkba, propagandairatokba.
A történet érdekessége azonban nem is az üldözöttek szempontjából az, hanem sokkal inkább az üldözőikkel kapcsolatosban. A fentebb említett három történet így abból a szempontból érdekes, hogy kinek a tollából ered? Az első történet mintegy hetven évvel az események után íródott és egy krónikás történetszínezése, a második már egy kortárs, a Soissons környéki Nogent apátjának tollából származik, aki épp fegyverként veszi elő ezt a történetet. Végül a harmadik leírás szerzője maga az egyház feje, IX. Gergely pápa, aki a 13. században alakított inkvizíciós-hivatal egyik legelső fanatikus képviselőjének, Konrad von Marburgnak az információira támaszkodik, aki ezeket a vallomásokat kínzásokkal csikarta ki a vádlottakból. Így zárul be a kör, a vádlottból kikényszerítik, hogy megerősítést adjon a képtelen vádakra, vallomása pedig számtalan módon erősíti tovább magát a hiedelmet és az előítéletet.
De a történet nem ér itt véget, hiszen kérdések hada áll az üldözőkkel kapcsolatban: Honnan vették át, milyen helyzetben, kik fogták az eretnekekre az orgiavádakat? Hogyan alkalmazzák az eredeti motívumot a kérdésben forgó eretnek szekta tanításának egyes elemeire?
A normasértés és az obszcenitás vádjával történő befeketítés minden olyan társadalomban hathatós fegyver, ahol léteznek normák és szexualitással kapcsolatos tilalmak. Elterjedt szokássá a római köztársaság végefelé vált, már ekkor készen volt a politikai és vallási ellenfelekre alkalmazható orgiavád sztereotípiája, melynek fő célpontja a 2. századtól kezdve éppen a korai keresztény mozgalom volt. Érdekes mozzanat felidézni, hogy akkor mit is vetettek a keresztények szemére, mert az orgiavád motívumai szinte teljesen azonosak az egy évezreddel későbbi fentebb említett verziókkal:
"Azt hallottam, hogy a keresztények valamiféle őrült késztetésnek engedve az állatok legundorítóbb fajtájának, a szamárnak a fejét szentelik fel, és azt imádják. (...) Azt is mondják, hogy szertartásaikon papjuk nemi szervét csókolgatják, és úgy bálványozzák azt,mintha saját apjuké lenne... Jól ismert az is, hogy milyen undorító módon történik náluk az új szektatagok beavatása. A beavatandó elé odanyújtanak egy tésztába burkolt gyermeket, megtévesztve azokat, akik nem tudják mi fog történni. A novícius, esetleg azt gondolva, hogy csapásai ártalmatlanok, több késszúrással megöli a tésztában rejlő gyermeket. Ezután pedig mohón felisszák a gyermek vérét, egymással versengenek belső részeinek feldarabolása közben. Ez az áldozat köti össze a sorsukat, és az, hogy mindnyájan tudnak a bűnről, hallgatásra kényszeríti őket... Azt is tudja mindenki, hogy mi történik az ünnepeiken... Ünnepnapokon összegyűlnek gyerekeikkel, testvéreikkel, anyjukkal meg mindenféle korú férfiakkal és asszonyokkal. Feltüzesedve a vigadásban, amikor az ital már felkorbácsolta testükben a tisztátalan vágyakat (...). A szégyentelen viselkedésre a bátorító sötétségben kerül sor és elszabadulnak a szenvedélyek. Csak a véletlen dönti el, hogy ki kivel áll össze. Így valamennyiük vérfertőző, mert még akkor is cinkos, ha ténylegesen nem ő követi el a bűnt..."
Látható tehát, hogy az egyházatyák írásaik örökítik a középkorra az előítélet folklórjának ezt a szívós életű produkcióját. A vád, mindenütt felbukkan, ahol csak eretnekmozgalmakról hallunk. A 12. század az eretnekmozgalmak nyugat-európai elterjedésével párhuzamosan az orgiavád toposzának a népszerűsödését is elhozza. A 13. században pedig az inkvizíció mellett, egy új igehirdetési eszköz, a példabeszéd, az exemplum egyre népszerűbb műfaja által járult hozzá a további terjedéshez. Ezekben az exemplumokban kiemelt szerepet kapnak az ördögimádással egybekötött eretnek orgiák történeteinek a leírásai. S míg a korábbi leírások a kolostori kódexekben porosodtak, addig a példabeszéd egyszerre terjedt az írásbeliség és a szájhagyomány által. Sőt, egyes történeteik olyan népszerűek lettek, hogy az újkorban már népmeseként látjuk őket viszont. A 14. század elején az orgiavád olyan gyakorisággal bukkant fel közép-európai viszonylatban, hogy a történészek valamiféle szervezett eretnek satanizmus létét olvasták ki az adatokból. Valójában azonban inkább arról van szó, hogy ekkora lett széles körű a szervezett satanizmus létében való hit. Ehhez hozzájárult az a tény, hogy Szép Fülöp francia király bírái már egy kifejezetten politikai természetű konstrukciós perben használták fel az orgiavád és a feketemisék toposzát: a templomos-lovagrend elleni perben. A 14-15. század egy új, hatalmas területre terjeszti ki az orgiavád érvényességét, ekkor kovácsolódott ki a boszorkányszombat sztereotípiája, amiben hatalmas motívumgazdagságú együttessé duzzadt az ördög jelenlétében s részben magával az ördöggel együtt elkövetett szexuális perverziók és kegyetlenkedések.
A következőkben az orgiatörténetek motívumairól lesz részletesebben szó a középkori kultúra kontextusában.
Akit megfogott a téma az mindenképpen szerezze be Klaniczay Gábor, az alcímmel megegyező irományát, csak ajánlani tudom a szerzőt! A cikk letölthető a netről!
(Botero festménye innen.)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése