A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halotti szokások. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halotti szokások. Összes bejegyzés megjelenítése

Az özvegyégetés szokása Indiában IV.
A szati menete


„A nő, aki esküt tett arra, hogy elégeti magát férje holtestével, fürdővel kezdi a szertartást; s miután felöltözött egy új, még soha nem használt ruhában, a papok befestik az arcát míniummal vagy vörös okker színnel,… bizonyára azért, hogy megrövidítse a babonák fogságába esett szerencsétlen áldozat fájdalmait. Ha ez megvan, a nő egyik kezébe örökzöld kusafüvet vesz, a másik kezébe pedig egy

Az őrült tökök napja - Halloween




Ha már a halottak napjánál tartottunk, megvizsgálhatjuk miféle szokások uralkodnak ezidőben Angliában. Kedvcsinálónak ajánlanám mindenkinek ezt a dalocskát, körülbelül megfelelően lefesti az ünnep hangulatát.

Az özvegyégetés szokása Indiában II.
Tiltások


Az özvegyégetés szokását a gyarmati Indiában az angol hatóságok rendőrei igyekezték megakadályozni, bár tevékenységükhöz nem kaptak hivatalos támogatást. Ezt a temetkezési szokást erőszakos bűncselekménynek tekintették, amire a helyiek szitkozódással reagáltak. Az első törvényes tiltás 1798-ban történt, ez egy tiltó rendelet volt, ami viszont

Az özvegyégetés szokása Indiában I.
A vallási elvek


Ebben a rovatban egy olyan rítust fogok gorcsó alá venni, ami sok ember számára megrökönyödést vált ki. Ez nem más, mint az özvegyégetés szokása Indiában. Európai kultúrkörben szocializálódott embernek nehéz megérteni más kultúrák szokásait, főként, ha ilyen brutalitásról van szó. Annak járok utána, hogy az angolos átírással nevezett sati (özvegyégetés) miként alakult ki, milyen vallási elvek vagy esetleg családi -, anyagi érdekek húzódtak meg mögötte. A célom nem értékítéletet mondani, hanem az, hogy megértsük mi vezettet el ahhoz, hogy egy ilyen rítus kialakult. 


A téma hosszúsága miatt több részben fogom tárgyalni, a mostani a teljesség igénye nélkül a vallási elvek bemutatásáról szól.


Varanasi a holtak városa - videó



Így estefelé egy ínyencségre hívták fel a figyelmemet. A videót ma este adták le az MTV-n. Indiáról, azon belül is Varanasi városáról szól, ahová a hinduk egy része meghalni jár ...

Régi halotti szokások, hiedelmek és ma a halál, mint tabu


A mai nap a halottakról szól. A magyar néphit szerint ma a halottak miséznek a templomban és hazalátogatnak családjaikhoz, ezért az élők régi szokás szerint halottak napján nekik is megterítettek az asztalnál. A mai bejegyzés a magyar parasztság, cigányság és egy nem európai nép - a borneói dajakok - halálképéről, temetkezési szokásairól fog szólni, és a ma emberének halálhoz való hozzáállásáról.